• beavatasialmok

Agymosás

2019. október 31-én megjelent a Science magazinban egy cikk a Bostoni Egyetem legfrissebb kutatásáról, mely egészen új oldalról közelíti meg az alvást. A kísérlet során 13 fiatal felnőtt alvás közbeni agyműködését vizsgálták EEG és MRI készülékekkel. A kísérlet érdekes összefüggésekre világított rá: a mély alvási fázisban az agyban lévő neuronok aktivitása lecsökken, és mivel így nem igényelnek annyi oxigént, a vér a belső szervek felé áramlik. Így csökken az agy vérnyomása, amit az ún. agy-gerincvelői folyadék (cerebrospinal fluid vagy CSF, agyban termelődő folyadék, mely az agy és a gerincvelő körül található, elsődleges funkciója az agy és a gerinc külső behatásoktól való védelme) egyenlít ki azzal, hogy több ritmikus, pulzáló hullámban szó szerint elönti az agyat. Az MRI képeken valóban úgy látszik, mintha szó szerint átmosná az agyat, és bizonyos szempontból valóban ez is történik, mert a neuronok felületén kiválasztódott toxikus fehérjék így távoznak. A publikált eredmények új irányba terelhetik az olyan betegségek kutatását, melyek általában alvászavarral is járnak, mint pl. az autizmus és az Alzheimer-kór.


57 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése