Tomcsányi László vagyok, és legnagyobb spirituális élményem, hogy 2015-ben végigmentem a Camino-n. Ez a tapasztalat alapjaiban változtatta meg az életemet. Bízom benne, hogy lehetőségem lesz az Ön életére is pozitív hatással lenni.
Tanár vagyok, ez a hivatásom, ebben tudok a legtöbbet adni, ezért élek. Alkalmam volt oktatási módszereket kidolgozni, iskolában tanítani és tréningeket, képzéseket tartani fiataloknak és felnőtteknek egyaránt.
Ha úgy érzi elakadt, nyugtalan, nem találja az irányt az életében, esetleg olyan nehéz élethelyzetbe került, amelyet nem tud egyedül feldolgozni, érdemes találkoznunk.
Módszerem Freud, Jung és Leuner munkásságán alapszik. Olyan meditatív technikákkal dolgozom, mely a lélekre és az egyénre fókuszál. 16 éves korom óta gyakorlom a tudatos álmodás technikáját, mely a természeti népek tradícióját követi. Szakdolgozatomat is a sámáni beavatási álmokból írtam, igazi szakterületem épp ezért az álmok és szimbólumok világa.
Ha gondjai vannak az éjszakai alvással, nyugtalanok az álmai, forduljon hozzám bizalommal.
Nem vagyok coach, sem pszichológus, legkevésbé pszichiáter, sokkal inkább counselor. Ha bizalmába fogad, olyan meditatív módszert tudok tanítani, ami alapjaiban változtathatja meg a mindennapjait.
Egyéni tanácsadás és képzés keretében tudok segíteni:
-
Vizsgadrukk legyőzése
-
Tanulási módszertan
-
Stresszkezelés
-
Önbizalomhiány
-
Önismeret
-
Nyugtalan éjszakák
-
Álmatlanság
-
Rémálmok
Fontos megjegyzés:
Nem állok kapcsolatban semmilyen formában a szcientológiával.
Vélemények
Bea (USA)
"Laci igazi megnyugvást és felüdülést sugárzó személyisége minden alkalommmal, amikor találkoztunk, hogy történelmet tanuljunk, meditáljunk, vagy csak beszélgessünk, végtelen örömöt és feltöltődést jelentett. Eredeti célom a történelem átismétlése volt, de ennél sokkal, de sokkal többet kaptam. Az egyéni igényeimhez igazított élvezetes órákon felül, Laci tanított meg a meditáció egy fontos technikájára. Varázslatos világba röpített türelmes, figyelmes, mérhetetlen optimizmussal és spiritualitással átitatott meditációs módszerével és higgadt személyiségével, melyet egyedülálló módon egeszít ki az általa játszott meditatív zongorajáték alkalmazása. Az ő iránymutatása által elképzelt világot azóta is magam elé és tovább képzelem, ami rengeteget segít a feszültség és a stresszoldásban, és megtanított a nyugalom megtartásának fontosságára a mindennapokban. Laci igazodási pont nekem azóta is; derűje, szakértelme, higgadtsága, érzékenysége a tanítvány vagy páciens problémáinak meghallgatására kiváló pedagógussá és meditációs szakemberré teszi. Aki vágyja a megnyugvást és a mai világban alig létező türelmet és a finom, türelmes emberi iránymutatást, mindenképpen Lacihoz forduljon. Köszönöm Laci, hogy elkísértél egy kihívásokkal teli életszakaszomban."
Anna (Budapest)
"Nagyon hálás vagyok Lacinak, amiért bevezetett a meditáció rejtelmeibe. Eleinte nehéz volt elképzelnem, hogy lezárt szemekkel, más környezetben - ami nem az otthonom - képes legyek elengedni magamat annyira, hogy vezetni lehessen a gondolataimat egy egészen külünlegesen nyugodt állapotban. Úgy gondolom, hogy az alkalmakon megismert terepek jól felépített tervre épülnek. Ezen tereket érdemes mindenkinek megismernie önmagában. Szeretném kiemelni, hogy egészen meglepett, hogy Laci jobban emlékezett a meditáció alatt megélt eseményekre, mint én magam. Ez különleges figyelemről árulkodik. Mindenekfelett azt köszönöm, hogy megtanultam, hogy a meditáció legalább olyan fontos, mint hogy az ember a testét karban tartja. Az elménk legcsillapítása a mentális egészségünk megőrzéséhez szükséges."
Rebeka (Budapest)
"Amikor Laci felajánlotta a lehetőséget, hogy végezhetnék vele egy irányított meditációt, nagyon izgatott lettem. Alig vártam, hogy eljöjjön a kezdés perce. Már korábban is vettem részt ilyen foglalkozáson mással, így volt némi elképzelésem, hogy milyen is lesz. Viszont minden várakozásomat felülmúlta, amit kaptam. Azon felül, hogy olyan biztonságban éreztem magam vele, mint korábban szinte egyszer sem, abban is különleges volt ez az alkalom, amit a meditáció közben tapasztaltam. A lehető legjobban érzékeltem mindent: a hangokat, színeket, a mozgást, az egész környezetet. Sok állattal találkoztunk, mire eljutottunk a totememhez, de azonnal tudtam hogy az az. A belső utazás alatt minden elképesztően magától értetődő volt, nem éreztem kétséget. Viszont nem ez a legizgalmasabb, hanem ami azóta folyamatosan megtörténik. A totemem lépten-nyomon részévé vált az életemnek, és ha jobban belegondolok, mindig is a része volt, csak nem vettem észre, nem tudtam, hogy mi az. Van, hogy konkrétan megjelenik, van, hogy motívumszerűen, de már-már mindennapi toposszá vált. Mankó lett ez nekem a nehéz napokon: rengeteg stresszhelyzetet és sokkhatást vészeltem át ennek az állatnak a segítségével. Illetve, amikor egyedül meditálok, akkor is gyakran megmutatkozik, a saját belső tájam része lett."