A vírus miatt az első találkozót is online valósítjuk meg, hogy kötetlen formában tudjunk beszélgetni. Nagyon fontos számomra, hogy megismerjem az Ön motivációját, helyzetét és céljait, ez fogja meghatározni a kereteket, és rövid idő alatt látni fogom, hogy miben tudok segítséget nyújtani. Ezt követően megbeszéljük, hogy milyen gyakran és milyen feltételekkel fogunk találkozni. A találkozók során megtanítom a módszert, amelyet utána már egyedül is fog tudni alkalmazni. Jó néhány éves tapasztalatom van az online vezetett meditációkban is. 

A technika lényege, hogy egy olyan tudatállapotba juttatom, melyben szinte az álom határán egyensúlyozik, ennek hatására felerősödik a belső vizualitás. Ebben a belső világban kalauzolom, ahol a tudatalatti szimbólumok és képek jelentésével dolgozunk közösen. Eleinte viszonylag sztenderd formákkal kezdünk, majd fellépünk magasabb szintekre, a cél, hogy mielőbb önállóan is alkalmazni tudja a tanultakat. 

 

GYIK

Mi a meditáció?
A meditáció olyan gyakorlatok összessége, mely magába foglalja a koncentráció fejlesztését annak érdekében, hogy az egyén fizikai és szellemi képességei javuljanak, és a tudatos gondolatok mögött a megérzések, intuíciók is választ adhassanak a feltett kérdésekre. Célja a környezettel és önmagunkkal való harmónia megteremtése, a lelki aggodalmak feloldása és a teljes élet felszabadultságának megélése a mindennapokban.

Mit jelent a counselor?

A counselor a pszichológusnál kötetlenebb formában működő tanácsadó, aki az egyéni szükségletekhez mérve kialakítja a legjobb módszert, mellyel a hozzá fordulókat végigvezeti egy adott életszakaszon.

Ki volt Leuner?

Hanscarl Leuner (1919-1996) német pszichoanalitikus volt, aki az 1950-es években kialakította a katatím imagináció pszichoterápiás módszert, melyben tudatalatti képek és szimbólumok segítségével dolgozott. Módszerét más néven szimboldrámának is nevezik.

Mi az általam alkalmazott módszer lényege?

A meditációban az álom és ébrenlét határán egyensúlyozva dolgozunk. Módszerem egyedülálló vonása, hogy magam is hasonló állapotban, társként kísérem végig a belső világ állomásain, és segítek, vezetem, támogatom, hogy megértse és elsajátítsa saját élményeinek feldolgozását.

Bárki képes megtanulni?

Igen, a meditatív technikát minden átlagember képes elsajátítani, eddig a legfiatalabb 11 éves volt, a legidősebb pedig 60. Bizonyos mentális egészségkárosodások esetén nem javasolt az alkalmazása, ezt a kapcsolatfelvételnél részletesen átbeszéljük, és adott esetben átirányítom egy megfelelő szakemberhez.

Mi történik, ha elalszom közben?

Nem fog elaludni. A módszer lényege a tudat megtartásában rejlik, miközben az álmok szintjén éli át az eseményeket. Mivel folyamatos interakcióban vagyunk, nem lesz ideje elaludni.

Mi történik, ha nem ébredek fel?

Fel fog ébredni. A meditáció végét egy meghatározott protokoll zárja le, mely fokozatosan hozza vissza Önt az ébrenlét szintjére. 

Mennyi idő alatt oldja meg a problémámat?

A módszer alkalmazása egy lépés az önismeret útján, mely legtöbbször hosszabb távon hoz valódi változást. A belső utazás során látott képek és szimbólumok értelmezése segíti a lélek működésének megértését és a múltban felgyűlt akadályozó tényezők feloldását. Mindenkinek más az élethelyzete, és ezáltal másban tudok a segítségére lenni, mindezt az előzetes kapcsolatfelvétel során részletesen átbeszéljük. Amennyiben úgy érzem, nem én vagyok a kompetens, átirányítom a megfelelő szakemberhez.

Van-e köze bármilyen valláshoz?

A meditációt számos vallási tradíció alkalmazza. Az én módszerem vallástól független, de az a tapasztalatom, hogy a belső összefüggéseket általában az ember a saját vallási rendszerében értelmezi. Mivel ismerősen mozgok több különböző hitrendszerben, a gyakorlatokat is ennek megfelelően tudom formálni.

Milyen kockázatokkal járhat?

Az egyetlen igazi kockázata az, hogy kénytelen lesz szembenézni és megbékélni önmagával. A tudatalatti a maga igazságában tárja fel a személyiség rejtett rétegeit. Ha őszintén szembenézünk önmagunkkal, fokozatosan átalakíthatjuk hamis énképünket, de ha valaki nem akar változni, és a rosszul működő sémák visszahúzzák, akkor a gyakorlat nem hozza meg a kívánt eredményt.