Évente számtalan ember sétál végig az izzó parázson úgy, hogy sértetlenül éli meg a 600-800°C-os találkozást. Honnan ered az emberiség tűzzel való szoros kapcsolata, és vajon napjainkban miért ennyire népszerű ismét ez a szokás?
Már az ősember idejében kialakult a tűztől való félelem leküzdésének a képessége, mely a túlélés szempontjából komoly előnnyé vált az állatvilágban. Egyedül az ember képes ugyanis arra, hogy a tűz irányába meneküljön, és néhány métert megtegyen akár a legforróbb talajon is. Ez vezethetett oda, hogy az ősember elkezdte használni a tüzet, és felismerte a benne rejlő lehetőségeket.
A tűz domesztikációjával mindennél fontosabb evolúciós előnyre tett szert az emberiség.
Idővel felismerték, hogy a tűz egyszerre pusztító és éltető is, így ez a kettősség hamar a beavatási rítusokkal és a gyógyítással került párhuzamba, és így alakulhattak ki a tűzön járás különböző formái is.
Szerte a világban megtalálhatóak a tűzön járással, ugrással, vagy táncolással összefonódó népszokások. Csak néhány közelebbi régiót említve:
Spanyolországban San Pedro Manrique-ben minden évben a falu lakói Szent Iván éjjelén (június 23-án) közösen ünnepelnek, és nem csak maguk mennek át a parázson, hanem egymást is átcipelik. Azok a lelkes nézők, akik megkísérlik ugyanezt, általában rosszul járnak. A helyiek ilyenkor csak mosolyognak, mert számukra természetes dolog a tűzön járás.
Egy másik példa Észak-Görögország és Bulgária vidékén jelenik meg, ahol évente kétszer, januárban és májusban a helyi ortodox vallást követő hívek szent képekkel (ikonokkal) a kezükben táncolnak a parázson.
Szent Iván éjjelén hazánkban is elterjedt szokás volt a tűzugrás.
Ezeken kívül megtalálhatóak a rítus különböző formái Balin, Japánban, Indiában, Argentínában és Afrikában is.
Hawaii-n még az éppen megszilárdult, több mint 1000°C-os láván is képesek sétálni az őslakosok.
A modern tűzön járás kulturális hátterét az 1900-as évek második felében kezdték el kutatni, és végül Tolly Burkan vált a tűzön járó mozgalom elindítójává, és dolgozta ki az ehhez kapcsolódó szakmai képzések rendszerét is. Ez alapján szerte a világban képzett tűzmesterek vezénylik le a biztonságos tűzön járást.
De miért lép valaki a közel 600-700 fokos parázsra, mikor minden józan észérv ez ellen szól?
Alapvetően olyan emberek vállalkoznak erre, akik valamilyen nagy élményt keresnek, ami által le tudják győzni kishitűségüket, valami olyat akarnak megtapasztani, ami ledönti korlátjaikat. Igen gyakori motiváció valamilyen egészségügyi ok is a háttérben, melyből ezen keresztül remél gyógyulást az illető (a megfelelő orvosi kezelésekkel párhuzamosan). Ezzel párhuzamosan a tűzön járás elterjedt szokássá vált céges vezetői tréningeken, mert óriási hatással lehet a szervezet életére egy ilyen közös élmény, szakmai és szellemi szinten egyaránt.
Miért működik?
Több különböző elmélet is létezik arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetséges a tűzön járás. A megfelelő módszerrel és előkészülettel a tűz-immunitás létrehozható, és bárki számára lehetségessé válik 5-7 lépés biztonságos megtétele. Alapvetően ugyanis a fő ok, ami miatt működik, hogy a szén külső rétege rossz hővezető, és a tűzön járó egyenletes léptekkel haladva nem időzik sokat egy helyen, így a talpnak nincs ideje megégni. Ez a magyarázat azonban csak az 5-7 lépés megtételére ad magyarázatot.
A tűzön járás világrekordja bőven 100 méter felett van.
Utóbbihoz már hosszú évek felkészülése szükséges, és olyan mentális koncentráció mely minden kétséget ki tud zárni, és egyetlen célra fókuszálni.
Személyes tapasztalataim:
Még 2015-ben, amikor visszatértem a Caminóról, egy vívótársam az Ars Ensis egyesületben meghívott egy ilyen rendezvényre. Mint kiderült, ő maga képzett okleveles tűzmester. A hétvége számomra elképesztő élményt adott, nem csak hogy képes voltam megtenni azt az 5-6 lépést, de utána még aznap este legalább tucatszor a legkülönbözőbb tempóban és társasággal ismét újra és újra átkeltem a parázson. Ezt követően ez a szokás kerek egy évig meghatározó szerepet kapott az életemben, így végigcsináltam a 4 évszakos tűzön járást, melynek lényege épp abban rejlik, hogy minden évszakban más és más megtapasztalást ad. Volt olyan alkalom is, mikor történelmi fegyverekkel vívtunk a parázson, de a legtöbb esetben én is sámándobbal, énekelve buzdítottam a többieket az első lépések megtételére. Jó szívvel ajánlom ezért Tarr Bence okleveles tűzmestert, kinek szakmai felkészültsége és odafigyelése példaértékű számomra. Ha érdekel egy ilyen élmény, a Napkapu honlapját ajánlom.
A magam részéről biztos vagyok benne, hogy tűzön járóvá válni nem egy pillanat műve, és valójában a Caminóhoz hasonlóan,
az igazi út a parázson való első lépésekkel kezdődik.