top of page
Szerző képebeavatasialmok

Labirintus

Aki figyelmesen követi a blogot és gyakran látogat a honlapomra, bizonyára már észrevette a bal felső sarokban megjelenő koncentrikus körökből álló logómat. Nem véletlen az sem, hogy a bemutatkozási oldalon lévő camino-s képen is ez a szimbólum jelenik meg. Itt az ideje, hogy felfedjem ennek jelentőségét. A jel eredete az őskorba nyúlik vissza. Szerte a világon megtalálhatóak ezek a koncentrikus körök, melyek pontos eredete és jelentése ma sem tisztázott. Európában főleg a nyugati területeken és a brit szigetországban találkozhatunk vele, több ezer ilyen koncentrikus kört lehet találni kövekbe, sziklákba vésve, de találtak hasonlót Oroszországban, Indiában és egy észak-amerikai indián törzsnél is.

A dolog érdekessége számomra az, hogy a libertad feliratú kép 2015-ben, Galíciában még azelőtt készült, hogy bármit tudtam volna erről. 2019-ben, mikor már másodjára mentem az úton, úgy éreztem, hogy magammal kell vinnem ezt a szimbólumot, ezért hennával magamra is rajzoltam. Megdöbbenésemre a legváratlanabb helyen, egy albergue-ben (zarándokszállás) találtam erre a képre:

Ez a szimbólum az egyik legősibb sematikus labirintus ábrázolás, mely fellelhető a legkülönfélébb kultúrákban, és meghatározó szakrális szerepe volt. Mindenekelőtt érdemes különbséget tenni az útvesztő és a labirintus között. Az útvesztő, ahogy a nevében is benne van, úgy van megszerkesztve, hogy abban el is lehet tévedni, zsákutcába lehet jutni, ahonnan vissza kell fordulni és más utat keresni.

A labirintus ezzel szemben csak egy útvonalon járható, mely mindig a középpontba vezet, és ugyanezen az úton lehet kijutni belőle. Szakrális szerepe épp ebben a mechanizmusban rejlik. Felépítéséből adódóan az úton egyre beljebb kerülünk, majd visszatéréskor a sötétből kerülünk vissza a fényre. Ez egyfajta születés-élmény, épp úgy, ahogy önmagunk megismerése során egyre inkább lemegyünk a tudatalatti világba, majd újjászületve térünk onnan vissza. Ez a gondolat sok helyen megjelenik, pl. a görög Thészeusz mondája, mikor legyőzi a Minotauruszt, szimbolikusan arra is utal, hogy le kell győznünk magunkban a démont, hogy jobb emberré válhassunk. Később a középkor is ezt a jelentéstartalmat elevenítette fel, jó példa erre a chartres-i katedrálisban található labirintus:

A labirintus azonban ennél összetettebb utalást is magában rejthet, mely egybekapcsolja egy másik ősi szimbólummal, a világfával, melyről már írtam korábban. A legjobb példa erre az egyik fajta tibeti buddhista sztúpa. Ezeket a szentélyeket meghatározott rendszer szerint kell végigjárni a koncentrikus körök mentén, miközben egyre magasabbra kerül az ember. A sztúpa felülnézetben labirintus képet mutat, és az egyes körökbe való belépés a lépcső mentén történik, mely pont úgy helyezkedik el, mint a kivezető vonal az ősi rajzokon.

Zalaszántói Béke Sztúpa

A sztúpák tetején látható „villámhárító” egy világfa ábrázolás, melynek funkciója, hogy összekösse az alsó világot a fentivel, tehát a sztúpa középpontjában egy világtengelyt hoz létre, ahol lélekben mindkét irányba lehet utazni. Az alábbi keresztmetszeti képen jól látszik, hogy a sztúpa teteje csak a jéghegy csúcsa, valójában minden sztúpa egy ún. életfa-tengely köré épül, mely még inkább erősíti ezt a szimbólumot.

Szerencsére nem kell messze menni, hogy közvetlen közelből is megszemlélhessünk egy ilyen sztúpát, aki kíváncsi, annak jó szívvel ajánlom a zalaszántói Béke Sztúpa meglátogatását, amely egyébként Európa legnagyobb sztúpája is a maga 30 méteres magasságával. Ha pedig valaki késztetést érez rá, hogy valóban megismerje ezt a tradíciót, annak a balatonkeresztúri Rabten Tashi Ling tibeti kultúrközpontot ajánlom, ahol valódi buddhista szerzetesekkel is lehet találkozni, és a reggeli vagy esti közös imán is részt lehet venni.

Számomra tehát ez a szimbólum, mely szó szerint megtalált engem, annak a jelképe, hogy önmagunkat megismerve egyre mélyebb rétegeket kell feltárni, hogy mikor legyőzzük önmagunk kicsinyességét, jobb emberré válva születhessünk újjá. Ezzel a szemlélettel élem az életem, és kiemelten fontos számomra, hogy ezt átadhassam a hozzám fordulóknak is.

96 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentarios


bottom of page